himer.JPG

Coachként gyakran szembesülök azzal, hogy ügyfeleim elkeseredettek. Elkeseredettek, mert a vágyaikat képtelenek  beteljesíteni. Nem, nem azzal van a baj, hogy ne lennének céljaik. Vagyis a célkitűzés megy. Sokszor még azzal sincs baj, hogy ne lenne elképzelésük arról, hogyan lehetne ezeket valóra váltani. Vagyis a legtöbb esetben valamilyen szinten még tervezni tudnak. Mi akkor mégis a probléma, miért nem lesz mégsem soha semmi a nagyívű elképzelésekből? 

Mi hiányzik?

 

Január van, ez a célok kitűzésének és a tervezésnek a szezonja. Ez így természetes. A baj január végén, legkésőbb február elején szokott bekövetkezni: megálmodjuk, mit is akarunk elérni (célok), nem kis munkával meg is tervezzük (terv) – és sokaknál itt el is száll minden energia, amire pedig a megvalósításhoz szüksége lenne. Hol a hiba?

 

  1. 1.      Szokásátalakítás

 

“A szokás nagy úr” – tartja a mondás, és nem véletlenül. Bizony hajlamosak vagyunk belesüppedni a megszokott életrendünkbe, életvitelünkbe, és nagyon sokszor ez az alapvető akadálya annak, hogy bármin is változtassunk. Elég, ha csak a legutóbbi sikertelen fogyókúrádra gondolsz… Kitűzheted a célodat bármilyen szakszerűen, bármilyen konkrétan, bármilyen mérhető módon, megtervezheted a megvalósítását bármilyen módon – de úgy nem fog menni, ha nem változtatsz a szokásaidon. Ha azt mondod, hogy egy hónap alatt 4 kg-ot akarsz lefogyni, az még orvosilag is vállalható (heti 1 kg-t ajánlanak a legtöbben), mérhető is, még azt is megtervezed, hogy mit és mennyit fogsz enni, és mozogni – de ha ez a terv szöges ellentétben áll azzal, ahogyan eddig éltél, akkor nem kis probléma áll Előtted.

 

Vagyis amíg a szokásaid megváltoztatásának képessége Nálad hiánycikk, addig ne is álmodj a célod megvalósulásáról.

 

  1. 2.      Tudatos figyelem

 

Ez a másik olyan kellék, amiből sokan hiányt szenvednek, és a cél megvalósítása látja kárát. Még ha el is jutsz addig, hogy elkezdesz változtatni a szokásaidon, de hiányzik a tudatos figyelem képessége, akkor ez egy maximum két-három napos fellángolás lesz, utána minden vissza fog zökkenni a régi kerékvágásba.

 

A tudatos figyelem teszi ugyanis lehetővé azt, hogy rávedd Magad arra, hogy a megszokottal ellentétesen, vagy egyszerűen csak eltérően cselekedj.

 

  1. 3.      Kitartás, önmotiváció

 

A harmadik, ami sokaknál hiányzik a célmegvalósításhoz, a kitartás – és ez a tudatos figyelem ikertestvére. Hiába tudod ugyanis, hogy erre szükséged van, és hogy az, amire készülsz, eltér minden eddigi szokásodtól, még arra is felkészít fejben, hogy ez nehéz lesz, a kitartás lesz az, ami akkor is továbblendít, amikor tudatosság ide, koncentrált figyelem oda, de nagyon eleged lesz az egészből. A kitartás az a momentum, ami képes rávenni a cselekvésre még akkor is, amikor úgy érzed, most már csikorognak a fogaid.

 

A kitartás gyökere pedig az önmotiváció. Az a képesség, amikor Magadat vagy képes lelkesíteni a nagy cél elérésére.

 

Hiánylánc

 

Ha jobban megnézed az előzőekben felsoroltakat, mindegyik szoros összefüggésben áll a másikkal, egyik a másikból következik – vagyis olyan, mint egy lánc. Ha az egyik hiányzik, akkor hiányzik a másik is. Egy biztos: ha nincs eszközöd az önmotivációra, akkor ott ette meg a fene a céljaidat, legyenek bármilyen magasztosak is.

 

Jól nézd meg, mit kapsz!

 

Éppen ezért nem is értem azokat a célkitűző és tervező tréningeket, amelyek most, az évtervezés szezonjában elöntik a netet: mindegyik megtanít célt kitűzni, tervezni – egyesek azt is ígérik, hogy olyan tervvel a kezedben mész haza, amely garantáltan és atombiztosan megvalósítható. Az hát! De melyik nem az? Megvalósítható – de garantáltan meg is valósul? Honnan lehet biztos abban a tréner, hogy ha haza mész kezedben a tuti tervvel, akkor egy hét múlva nem tűnik el a lendület?

 

Sehonnan. Mert a tréning után a tréner már nem követ sem Téged, sem a céljaidat. Mert a tréningen tapasztalt lelkesedés sokszor nem valódi motiváció, csak a csoport lendülete, ami még néhány napig visz előre. Mert a legtöbb ilyen tréning csak arra koncentrál, hogy mit kellene csinálnod, de arra nem, hogy ezek gondolkodásmódbeli akadályait is eltakarítsa az útból.

 

Ha már értek sikertelenségek a célmegvalósításban, és nem vágysz egy újabb olyan célkitűző tréningre, amely utólag csak pénzkidobásnak bizonyul, de arra igen, hogy kapj támogatást a megvalósítás során is, hogy segítsen valaki fenntartani a motivációdat, és könnyebben menjen a megvalósítás – idővel már önerőből is –, akkor itt a helyed:

 

http://eletdesign.hu/neked/celkituzo-tervezo-celmegvalosito-trening

 

Itt nemcsak Nagytakarítást tartunk a fejedben, hanem megtanulod a szokásátalakítás minkéntjét is, folyamatosan kapsz csoport- és szakmai támogatást, ráadásul a kezedbe adunk olyan eszközöket is, amelyek valóban lehetővé teszik, hogy képes legyél a céljaid megvalósítására. Erre garancia Himer Csilla pénzterapeuta, és Müller Zoltán, a LifeDirector megálmodója.